Hülye szavak szótára!
akos | blogger | 2010-07-05 16:16:02
Gimnáziunban többek között azzal szórakoztattuk magunkat néhány barátommal, hogy létrehoztuk a hülye szavak szótárát. Ebbe megpróbáltuk összegyűjteni az általunk furcsa, vicces hangzásúnak ítélt szavakat. Ez rengeteg felfedezést vont maga után. Például, hogy azok a szavak amiben "ty" hangzó van, az mind hülyén hangzik. Pl.: Tyúk, pitymallat stb.
Most eszembe jutott egy szó ami abból a szótárból kimaradt, pedig benne kéne lennie. Ez a szó nem más, mint: STÜSZIVADÁSZ !
KLöszönöm a figyelmet! Bármilyen hülye szót szívesen fogadok szótárunk bővítendő!
Niki | visitor | 2010-07-05 18:17:35
Amikor növényrendszertant tanultam ipari méretekben, nem volt elég a latin nevek magolása, rendszerint a magyar növénynevek is külön memorizálást igényeltek. sokáig bosszankodtam rajta, mikor egy csoporttársam felhívta a figyelmem rá, hogy inkább örüljek, milyen ritka és elképesztő szavakat tud a nyelvünk, főként a népnyelv. Igaza volt, szépen összeszégyelltem magam, azóta szeretem a növényneveinket.
Most hirtelen csak a mássalhangzói miatt nehezen kimondható szöszös ökörfarkkóró jut eszembe (ami egyébként a görvélyfűfélék családjának tagja, ez se rossz szó).
Jó fürcsit a Balcsiban! (Nekem ezeknek a hangzásától is feláll a szőr a hátamon;)
tündérke | visitor | 2010-07-05 21:17:35
Szia Áki!
Az én kedvenc szavam, amitől bármikor percekig képes vagyok nevetni a `merőkanál`
mer-ő-kanál merő-kanál merőkanál :D
hát nem szép :D most visszavonulok kuncogni :D
julcsi | visitor | 2010-07-05 22:34:52
nem hülye szavak, szerintem a legjobb szavaink: remek, pompás, klassz. :)
Nuss | visitor | 2010-07-05 22:38:18
Pang. Hát nem hülye? Pláne ha nem eszed meg frissen a rántott húst és az elpangik. Ennél hülyébbet még nem hallottam. :))
Egyébként az a bizonyos hülye szavak gyűjteménye még Zsoltnak is meg van...
Hajni | visitor | 2010-07-06 00:24:00
Kedves Ákos!
Néhány éve kerestem egy olasz szó jelentését a nagyszótárban, és ráakadtam arra a szóra, hogy "bosso". Megpróbáltam kitalálni, hogy mit jelent. Arra gondoltam, hogy még egy olyan olasz szó, amelyet az angolból próbáltak átvenni, átalakítva úgy, hogy olaszos legyen a hangzása. Az volt a tippem, hogy "főnököt" jelent. Nem talált. Tehát megnéztem, mi volt utána. Nem értem vele túl sokat. :P Puszpángot jelent az olasz "bosso". Természetesen nem bírtam tovább. Hangosan elkezdtem nevetni. Milán furán nézett rám, de aztán elmondtam, min nevettem. :P
Egyébként egy sövényfajta:
http://kertdoktorkft.hu/shop_ordered/6401/shop_pic/113-0014-010.jpg
Jó Balatonozást ;)
Hajni | visitor | 2010-07-06 00:51:46
A pitypang is vicces szó. :)
orsoly | visitor | 2010-07-06 01:48:04
na és a patiszon? :)
Nus | visitor | 2010-07-06 08:32:45
A pereputty se trutymó. :D
Schlatter | visitor | 2010-07-06 10:54:24
Ák, hát ez nonszensz! Nem surrog a petymeg, ki kell cserélni a tufulykát!
Különben meg nééééééni!
böbe | visitor | 2010-07-06 11:02:15
Ádi!Tegnap olvastam a hülye szavakat és annyira megtetszett, hogy éjnek idején Éva testvéremmel, aki Svajcban él, sky-on beszéltük meg a szavakat. Győztek az ételek:Buggyantott tojás,kukorica málé,nokedli,pacal,zuza,csipetke,lacipecsenye,krumplinudli.Eddig nem is gondoltam, hogy ilyen jókat lehet nevetni egy-egy szó kiejtésén, pláne leírásán!
böbe | visitor | 2010-07-06 11:11:47
Kedves Ákos ! A névelírásért bocsika , küldök még szavakat, ezeket nem is tudom hogy hívják: herce-hurca, lótás-futás, irgum- burgum.
tündérke | visitor | 2010-07-06 15:41:10
Olyan szép nyelv a magyar! Ezek a szavak csodásak. Nem csak szavak, hanem képek, érzések, illatok, mozdulatok egyben. Élnek :) ugye?
tündérke | visitor | 2010-07-06 16:37:51
Most olvastam az index-en: nyavicskolni
(a kutya nagyon keserveset tud nyavicskolni)
Cat | visitor | 2010-07-07 11:52:17
Nekem régi kedvencem a pattogatott kukorica "népies" neve a pukamálé. A Zalában a hidegre használt zergenye szót hasonlóan bírom. Új gyűjtés a komplicírt, ami valószínűleg német és talán kötekedőt jelent, de még nem néztem utána. Böbe te nem ismered ezt a szót véletlenül? Régiesen hangzik.
böbe | visitor | 2010-07-07 12:33:17
Kedves Cat!Ismerem a szót és azt jelenti komplikált, nehézkes, nehezen megoldható! Ugye jó az öreg a háznál.Erről jut eszembe ezek a mondások sem kutyák! Pl.: Kilóg a lóláb.
akos | blogger | 2010-07-07 20:03:14
Nagyon jókat írtok! Kedves Schlatter üdv a klubban!:)
Köszi!
Niki | visitor | 2010-07-09 10:20:54
Felénk a szotyit makukának hívják;) És a vb alatt mindenki makukázik :)
funky | visitor | 2010-07-25 15:28:03
Nálunk meg a kukoricát tengerinek hívják :)
szóval nálunk mindenki tengerit zabál :D
ja és még 1 a pucu Xd
asdcsávóó kettőspontOOO | visitor | 2012-04-05 15:47:42
bögrekrém
rogyinández | visitor | 2012-04-08 22:26:41
ekecsölés, baumgártnerség, ipari ortó, őté,rogyó dzsekson, bobilo, ávútedemá,
Sac@ | visitor | 2012-10-10 22:36:41
A tudományos világban gyönyörű példányok fordulnak elő: ott vannak a mineralokortikoszteroidok (hormonfajta), a paraszkevidakatriafóbia (a péntek tizenharmadikától való beteges félelem), aztán a numerikus excentricitás (fogalmam sincs, mint jelent, ha jól emlékszem, matekon került szóba) és a holmium (egy létező kémiai elem, vegyjele: Ho, rendszáma: 67). És még három: ragadomány (régies szó a zsákmányra, ha jól emlékszem), sósíber (=sócsempész) és majrévas (a kapaszkodó az autókban belül az ajtó fölött).
rozana | visitor | 2012-10-11 14:20:50
" A világmindenség tele van varázslatos dolgokkal,melyek mind
arra várnak,hogy elménk kifinomultabb legyen. "
Eden Phillpotts
kikina | visitor | 2013-03-04 14:21:10
Hát ezek nem is vicces szavak kár hogy nektek ezek viccesek -.-`
adele :) | visitor | 2013-04-11 19:57:42
akkor is a cipőfűző a legeslegjobb szava a magyarnak :D én német országban születtem és amikor elkezdtem tanulni magyarul ez a szó is az elsők közt volt amit megjegyeztem :))
Mike Gergő | visitor | 2013-04-23 21:11:02
Nekem az egyik kedvenc szavam a "FLAKON" és a "PALACK"
HB | visitor | 2013-05-22 00:02:58
Buborék-->kedvenc:)))
Online jegyvásárlás
tovább olvasom
Legutóbbi hozzászólások:
great blog! the information you provide is quiet helpful, why i was not able to find - ray ban wayfarer | visitor | 2013-06-18 04:05:26
Micsoda Tojáséj volt ma! Tele volt sztorival, annyi energiát pumpáltak bele a - Tanárnő | visitor | 2013-05-25 21:49:07
Buborék-->kedvenc:))) - HB | visitor | 2013-05-22 00:02:58
Köszi a beszámolót, jó volt végre konkrétumokat olvasni! Itthon mindenki biztos - Nuss | visitor | 2013-02-06 15:07:33
Csak nem valami a kaméliás, vagy margarétás mester...vagy valami ilyesmi? :)) Boldogat - Nuss | visitor | 2013-01-10 15:33:53
Köszönet a beszámolóért. Nagyon kíváncsi vagyok az előadásra és persze - böbe | visitor | 2012-12-14 23:07:33
Már attól iszonyú mennyiségű kreatív energiát kap az ember, hogy figyel benneteket - Tanárnő | visitor | 2012-10-21 19:59:38
Érdekes megoldásnak tünik, nagyon sajnálom, hogy nem láthattam a jelenetet. - Bea | visitor | 2012-10-15 12:15:35
A mi "flamandjaink" szenvedélyesek és szabadok lesznek...légszomj ellen ajánlom. - bz | visitor | 2012-10-10 17:48:58
Jó kérdés... - bz | admin | 2012-10-07 16:51:09
br>