Radnóti Judit: Házasságot mindenkinek!

Egy férfi minél több tintába mártja pennáját, annál elismertebb, ezzel szemben egy nőnek szemérménél is jobban kell vigyáznia jó hírére. A szexuális túlfűtöttség általános, ahogyan az is, hogy mindenki olyasvalakire vágyik, akit nem (egykönnyen) kaphat meg. Vannak dolgok, amelyek századok ide vagy oda, nem változnak...

A Maladype Színház Nagytermében a négyszer kétsoros nézőtér kereszt alakú teret határoz meg: ajtótól ablakig egy rövid, valamint ajtótól ajtóig egy hosszú folyosót jelöl ki. Polgári lakásba érdemes cselvígjátékot rendezni: az egymásba nyíló helyiségek jó szolgálatot tesznek az egymás elől elbújó, egymást kihallgató és megleső intrikusoknak. Meglepetés, hogy melyik ajtó mögül mikor ki fog épp előbukkanni. Díszletnek elegendő egy fotel, erre is csak azért van szükség, hogy a szobán belül is legyen hová rejtőzni.

A történet egyszerű: mindenki szeretkezni akar szerelemből, kedvtelésből vagy úgy, hogy lehetőség szerint anyagilag is jól járjon. A történet bonyolult: mindenki rá akarja venni a többieket, hogy akaratuk ellenére az ő kívánsága szerint cselekedjenek. Adott egy házaspár: Almaviva gróf és grófné, valamint egy jegyespár: Figaro a gróf, Suzanne a grófné szolgálatában. Egy harmadik párt alkotnak Bartholo orvos és Marcelina vénlány, egy negyediket pedig Chérubin a grófné lovagja és Fanchette a gróf szeretője, ők sem házasok még. Öt felvonásnyi keverés-kavarás, zűrzavar és tisztánlátás után ki- vagy újraalakulnak a párok, s mi közben könnyezünk és hahotázunk, egyetértünk és felháborodunk, ki-ki vérmérséklete szerint.

Mindenki nászra vágyik, nem is annyira a házasélet, mint a nászéjszaka örömei végett. Ennek megfelelően majd’ minden szereplő esküvői ruhában van. A nők ártatlanságukhoz illő árnyalatban: a grófné fehérben, Suzanne tört fehérben, Fanchette vajszínűben, Marcelina korára és leányanya mivoltára való tekintettel feketében. A férfiak esküvői öltönyben, kivéve Figarot, aki narancssárga nadrágot visel szürke pólóval. Pedig valamennyi szereplő közül ő vágyik tán a legjobban a nászra. Különlegességét nem is lehetne ennél nyilvánvalóbbá tenni.

Kellékekből is csak a szükséges minimum áll rendelkezésre, különös figyelmet a felkötő: egy női melltartó érdemel, ami nagy szolgálatot tesz harisnyakötőként, hajpántként, de alkalmas sebkötözésre is, különösen a szív sebeire: emléktárgyként a reménytelen szerelmes számára.

Ungár Júlia fordítása lendületes, vicces és tömör; nem hemzseg sem bántóan mai, sem pedig bántóan elavult szófordulatoktól. A szöveg jól mondható; a történet azok számára is követhető, akik nem ismerik a drámát.

Orosz Ákos Figaro szerepében tetőtől talpig férfi: életerős, eszes és ötletes, csakúgy sugárzik belőle a tettvágy. Szemében csillog a kéjes öröm, amit hol a szerelem, hol az intrika vált ki. Lendületesen játszik, Figaroja elsöpör minden akadályt a házasság elől, s közben a körülmények alakulása folytán az ész ember megtanul elérzékenyülni is.

Törőcsik Mari Marcelina szerepében lenyűgöző. Korát meghazudtolva tipeg a magas sarkú cipőben, sikkes, csábító, ellenállhatatlan. Minden átmenet nélkül képes hangerőt, arckifejezést, hanghordozást, érzelmet váltani; játéka változatos, izzó, elsöprő erejű. Marcelináját teljesen felajzza a szereleme, ő vágyik legbujábban az egyesülésre. Szájából nem bután, hanem fájdalmasan hangzik a már-már feminista kiáltvány a férfi társadalom által elnyomott nők helyzetének kilátástalanságáról.

Liget Kovács Judit méltósággal viseli az uszályos mennyasszonyi ruhát. A grófné szerepében szinte állandóan zavarban van: hol saját érzéki vágyai miatt pirul, hol a gyanútól, amibe keveredik. Erősebbnek érzem izzását Cherubin iránt, mint szerelmét a férje iránt. Pedig arról van szó, hogy a férje iránt érzett kielégítetlen vágyának útjába kerülő apródra önkéntelenül esik figyelme. Kvázi-hűtlenségében is ártatlan, ártalmatlan marad, intrikussá is akaratlanul, kényszerből válik.

Fátyol Kamilla formálja meg az egyedül őszinte teremtést Fanchette-et, akit annak rendje és módja szerint megaláznak és kihasználnak. A hatalmi hierarchia legaljáról magától értetődően vállalja viszonyát a gróffal, neki semmi oka eltitkolni elvesztett szemérmét, hisz semmi esélye a társadalmi fölemelkedésre. A színésznő a figura naivságát boci szemekkel és biggyesztett ajkakkal teszi inkább mulattatóvá, mint szánandóvá.

Faragó Zénó Cherubin szerepében kanos kamasz fiú, aki nem nagyon tud mit kezdeni magával, testi adottságaival, érzéseivel. Minden nőre vágyik, lovagi szerelem természetesen csak a grófnéhoz fűzni, neki írja és énekli el románcát, közben viszont bárkire ráröpülne, aki csak a szeme elé kerül. Nála a legnyilvánvalóbb, hogy tulajdonképpen a szerelembe szerelmes, nem annak konkrét tárgyaiba. A színész a női bájakra hol mereszti, hol lesüti szemeit, máskor pislog, és általában beleremeg a nők jelenlétébe. Kezei alig tudják megállni, hogy hozzá ne érjenek a karnyújtásnyira kínálkozó keblekhez, ruhafodrokhoz. Túlfűtöttsége, állandó zavara és kínja komikussá teszi játéka minden pillanatát.

Tompa Ádám megjelenésében elegáns, cselekedeteiben kényelmes gróf, azoknak a férfiaknak a magabiztosságával közlekedik, akiknek nem kerül sok fáradságába meghódítani, pontosabban megszerezni a nőket; hozzászokott, hogy neki mindent szabad, és hogy mindent elér. Épp ezért könnyű őt tőrbe csalni: a visszautasítás Suzanne-tól és a grófné hűtlenségének gyanúja alapjaiban rengeti meg önbizalmát. Tompa Ádám alakításában a „félre”-ket magában beszélésként mondja el, izgalmassá téve a feszültséget a hangosan kimondott szavak és gondolatai között. Különösen erőteljes abban a jelenetben, amikor hiába próbálja sarokba szorítani a grófné-Suzanne-Figaro hármast.

Lendváczky Zoltánnak jutott a feladat, hogy a párokon kívül előforduló mindhárom szereplőt megformálja. Don Hiszékeny Liba bíró szerepében figyelemreméltóan ostoba. Kalapja karimája alatt el-eltűnik, rendszeres biccentéseivel teszi teljesen nevetségessé a figurát. Antonio a részeg kertész szerepében félmeztelenül, csípőjét előretolva jelenik meg. Határozottan jelentéktelen figurát formál. A fő intrikus Bazile szerepében összehúzott szemöldökkel teszi végtelenül gonosszá a figura tekintetét; elegáns sötét öltönye láttatja a figura jelentőségét, habár ebben a cselszövésben nem az övé a főszerep.

Tankó Erika Suzanne-ja csinos, szép hangú teremtés. Egyértelmű, hogy kihez milyen viszony fűzi: ő csak Figaroba szerelmes és csak a grófnénak szolgál, ennek megfelelően viselkedik velük és a többiekkel is, bárki is legyen jelen. Zavara őszinte, amikor a grófné parancsára Figarot nem avathatja be a játékba, ami így jövendőbelije ellen is irányul.

Páll Zsolt Bartholo szerepében erőtlen, testalkata és tanultsága kölcsönözhetne neki némi határozottságot, de hiányzik belőle az elszántság, makacsul ragaszkodik egy döntéshez, mígnem várható módon megadja magát, harc nélkül puhítják meg a többiek, s végül önként engedelmeskedik akaratuknak.

Az egységes összjátékot dicséri az éjszakai jelenet, amikor a grófné és Suzanne egymás ruhájába öltözve tévesztik meg férjeiket. Zsótér Sándor azt választotta, hogy kék neonfénnyel egészíti ki az egyébként teljes világítást, mindent látunk tehát. Ennek ellenére nyilvánvaló, hogy a szereplők közül ki mit és kit nem lát, nem hall, nem vesz észre, mégpedig a lehető legegyszerűbb színészi eszközökkel élnek: nem néznek arra, aki nem látnak, és nem reagálnak szavaira annak, akit nem hallanak. Csodálattal adózom a pontos színészi játéknak, ami elhiteti velem, hogy mindenki csak azt lát, azt hall és azt hisz, amit látni, hallani és hinni akar. Sokan vagyunk így ezzel színpadon kívül is.

Zsótér Sándor gyönyörű képsorokat rendez, az érzékiségé a főszerep: sokáig emlékezetes marad, ahogy az uszály repül a térben, vagy ahogy a színészek sorra letérdepelnek grófjuk előtt. Érzelmekre kihegyezett rendezésének középpontjában a szerelem és/vagy szex áll, és csak azon keresztül szól hatalomról, intrikáról, színlelésről, politikáról. Az előadás elejétől végéig szórakoztató tud maradni annak ellenére, hogy a hangsúly egyre inkább a szereplők helyzetének végtelen szomorúságára esik. Mert bár Beaumarchais drámájában minden zsák megtalálja a foltját, a középpontban nem a megtalálás öröme, hanem a tátongó lyukak maradnak.

Radnóti Judit, kikotoonline