Remek hang a futkosásban - a Maladype Színház és a Qaartsiluni Ensembe közös előadása

Szöveg és zene tökéletes egymásra találása Sáry László: Remek hang a futkosásban című kisoperája, amelyet a Maladype Színház és a Qaartsiluni Ensemble koprodukciójaként mutatnak be július 15-én Szombathelyen, a Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztiválon. Sáry előtt aligha jutott volna eszébe bárkinek Weöres Sándor versét alapul venni, a Téma és variációkat operaszövegkönyvnek választani.
A „félig komoly opera” műfaji meghatározás azt jelenti, hogy az egy órás műben minden másképp zajlik, mint egy „megszokott, konvencióink által elvárt” operában. Miközben könnyesre neveti magát a közönség a szöveg csattanóin és a zenei poénokon, mindaz, ami Sáry művében létrejött, szívszorító és katartikus, és tökéletesen kifejezi a jelen kor hangulatát.

Sáry László: Remek hang a futkosásban című opera semi-seriaja előadásának különlegessége abban rejlik, hogy a Qaartsiluni Ensemble és a Maladype Színház a kezdetektől a művészek és a közönség kreatív együttgondolkodására alapozva, a közönséget partnerként bevonva építik fel az estét. A szokatlan hangzás alapját az ütősök adják, amelyhez – kitelesítve az összművészeti kuriózumot – énekesek és a Maladype Színház színészei csatlakoznak. A darabot Balázs Zoltán rendező, a Maladype Színház művészeti vezetője rendezi, aki nem először találkozik Weöressel és Sáryval. (Korábban Weöres Sándor Theomachia című darabját rendezte Béres Ilonával a főszerepben, átütő sikerrel.)

A közelgő 75. születésnapját ünneplő Sáry László műve a budapesti zenei és színházi élet örömteli és újbóli Weöres-felfedezését, a zeneszerző méltó ünneplését, valamint a kortárs zeneművészet és színházművészet ritka együttállásait kínálja közönségének. Az előadás a bemutató után országos turnéra indul, a produkciót a Korunk Zenéje Fesztivál és a Kamaraopera Fesztivál keretein belül láthatja a klasszikus zenét és színházat szerető közönség. A bemutatóhoz Sáry László workshopja és a szerző kottáit bemutató utazó kiállítás is kapcsolódik, amely a produkcióval együtt ősszel országos fesztivál turnéra indul.

A Qaartsiluni Ensemble bemutatkozása
Qaartsiluni: alaszkai eszkimó kifejezés, össszetartást, reményt, valami nagy kitörésre való várakozást jelent. Az együttes 2012 tavaszán indította el a Közép-Európai Portrék című egyedülálló programját. A sorozat hangversenyei magyar, szlovák és cseh alkotókat, előadókat hívtak együttműködésre. Az ensemble érdeklődésében központi helyet foglal el a közép-, tágabb értelemben a kelet-európai tradíció jelenének, múltjának föltérképezése, bemutatása. Koncertjein ennek megfelelően klasszikus művek és ősbemutatók egyaránt szerepelnek. A Qaartsiluni Ensemble távlati célja a közép európai térség alkotóinak, alkotó szellemű előadóművészeinek megismerése, közös munkák létrehozása, az összetartozás érzésének növelése, a határokat nem ismerő közös gondolkodás. Így a Qaartsiluni gyűjtőnév is egyben: munkájával művészi autonómiára törekszik, miközben intenzíven keresi a kapcsolatot a kulturális élet intézményeivel, a kultúra minden szegmensével. Hisszük, hogy nem lehetetlen egy olyan bázis kialakítása, amely kreatív, más művészeti területekkel szoros kapcsolatot tartó, a múltbeli értékekre fogékony és egyben felfedező kedvű zenei környezetet hoz létre és közönséget nevel.

A Maladype Színház bemutatkozása
A 2001-ben alakult, állandó társulattal és alkotótársakkal működő Maladype Színház kizárólag pályázati forrásokból tartja fenn magát. A Maladype az elmúlt évek során, önmagát mindig újrafogalmazni képes társulat maradt, aki új kontextusokba helyezkedve, új felismerésekre tett szert, és aki a mindenkori változást a színházcsinálás természetes folyamatának tekinti. Tudatosan keresik a színházi és a nem színházi terek adta váratlan lehetőségeket, a szabálytalan színészi megoldásokat és azokat a közvetlen nézői reakciókat, melyek mentesek a hagyományos színházi elvárásoktól és klasszikus viselkedésformáktól.
A megalakulása óta eltelt tizenkét évében a Maladype számos hazai, nemzetközi és határon túli színházzal (például a temesvári Csiky Gergely Színházzal, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházzal és a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházzal) hozott létre koprodukciókat, előadásaik jelentős fesztiválok versenyprogramjaiban kaptak helyet. Elméleti tapasztalataikat "Maladype-10év" című kötetükben összegezték. A kötet tartalmának alakításában örömmel vettek részt a hazai és nemzetközi szakma képviselői. A Maladype Színház, Balázs Zoltán rendező-művészeti vezető irányításával létrehozott előadásai, melyek kitartóan vizsgálják a színház különleges minőségeit, komoly szakmai visszhangot kiváltó, új színházi nyelvvel kísérletező produkciók, melyeket a szakma és a közönség jelentős díjakkal honorál (Pl.: ARTISJUS előadóművészeti-díj, Nádasdy Kálmán-díj, Jászai Mari-díj, Őze Lajos-díj, Súgó Csiga-díj, Soós Imre-díj, Színikritikusok Díja, Junior Príma-díj) és amelyek a Maladype társulatát a hazai és a nemzetközi színházi élet egyik legizgalmasabb és legszínvonalasabb független formációjává tették.

A Maladype Színház 2013 márciusában, a szebeni Radu Stanca Nemzeti Színházzal koprodukcióban mutatta be Bulgakov: Mester és Margaritáját, melynek díszlettervezője és rendezője színházunk művészeti vezetője, Balázs Zoltán. A Román Színházi Szövetség, az UNITER 2014 márciusában előadásunkat a legjobb előadás, a legjobb rendezés, a legjobb díszlet, a legjobb férfi főszereplő és a legjobb női főszereplő kategóriájában is jelölte díjára. 2014 őszén Übü király előadásuk elnyerte a FIAT Nemzetközi Fesztivál legjobb előadásának járó díját, a 100. előadást színházunk az USA-ban ünnepelte.

gramofon.hu, 2015.