Chicago után Budapesten a sikeres előadás

2017. június 8-án, 19 órától a Budapest Bábszínházban láthatja először a magyar közönség Balázs Zoltán 2016. évi chicagói rendezését. A világhírű színpadi szerző, Matei Vișniec A kommunizmus története elmebetegeknek című darabját a Trap Door Theatre művészei adják elő. A Maladype Színház művészeti vezetője az amerikai alkotóműhely alapító-igazgatójának, Beata Pilch-nek meghívására érkezett Chicagóba, ahol nagy közönség- és szakmai érdeklődés kísérte a rendezését. Az előadást a chicagói kritikusok a bemutató után több kategóriában is jelölték éves díjukra, a Jefferson Awardsra. A budapesti vendégjáték után az előadás a nagyszebeni SIBFEST Nemzetközi Színházi Fesztiválra utazik, majd Nagybányán, Brassóban és Constanzán is bemutatkozik.

A 2013 tavaszán megrendezett Hungarian Showcase-en Balázs Zoltán Übü király-rendezése átütő sikert aratott, és felhívta az amerikai színházi élet képviselőinek figyelmét a Maladypére. A színház 2014-ben amerikai turnéra indult: a 100., jubileumi Übü király-t a társulat már a Pennsylvania állambeli Bethlehemben működő Touchstone Theatre-ben ünnepelte, a Tojáséj-t pedig a chicagói Trap Door Theatre-ben mutatták be 70. alkalommal. A kommunizmus története elmebetegeknek című darab román származású, Franciaországban élő szerzőjével Balázs Zoltán 2011-ben, a SIBFEST Nemzetközi Színházi Fesztiválon találkozott először, ahol a Maladype Büchner Leonce és Léna című, variációkra épülő darabját játszotta. 2013 decemberében a világhírű alkotó Budapestre utazott, hogy a Mikszáth téri Bázison megrendezett Matei Vișniec-napokon találkozhasson a magyar közönséggel. Visniec a színház A pandamedvék története, amiként az a szaxofonos meséli el, akinek egyik barátnője Frankfurtban lakik című előadását is megnézte, amelyet képzőművészeti alkotások inspiráltak. Ekkor született meg az ötlet, hogy a szerző másik darabját, a dadaizmus centenáriumára írt Dada Cabaret című látomásos abszurdot az évforduló 100. évében mutassa be a színház. A Farkas Gábor Gábriel és Zenekarával koprodukcióban készült előadás budapesti bemutatóját 2016 őszén tartották az Átrium Film-Színházban, méghozzá óriási kritikai- és közönségsikerrel.

Amikor A kommunizmus története elmebetegeknek-et Chicagóban bemutatták, az amerikai szokásoknak megfelelően a premieren megjelenő kritikusok az előadást követő reggelen megjelentették közös véleményüket a produkcióról. A gyakorlat szerint a kritikus csapat véleményével meghatározza az adott előadás szakmai fogadtatását és sorsát. A Jefferson Awards Foundation hét tagú kritikuscsapata a Trap Door Theatre bemutatóját egyértelmű lelkesedéssel ajánlotta a nézők és a szakma figyelmébe - megnyitva ezzel az utat az eredetileg tervezett előadásszámon túli, további előadások és a színházi szezon végén esedékes kritikusdíj- jelölések előtt. Balázs Zoltán rendezését több kategóriában is jelölték a Jefferson Awardsra, díjat végül Danny Rocket, az előadás zeneszerzője kapott különleges vokális és hangszeres zenéjéért.

A darab cselekménye szerint Jurij Petrovszkij, fiatal szovjet író a szocializmus építéséről írt novelláiért és elbeszéléseiért megkapja az Állami Díjat, amelyet személyesen "a dicső Sztálin elvtárs" ad át neki. Az Írószövetség ezután különleges feladatra szemeli ki: azzal bízza meg, hogy "vesse latba egész tehetségét és hazafiságát, hogy elmebetegeinket is táplálhassa a remény, melyet a Nagy Októberi Szocialista Forradalom gyújtott a világ dolgozóinak szívében..." - azaz őrülteket kell ideológiai kiképzésben részesítenie. Ezért Jurij rövid elbeszélésekben mondja el egy elmegyógyintézet ápoltjainak a kommunizmus történetét.

Beata Pilch színháza, a Trap Door Theatre legfőbb küldetésének a kortárs európai művek bemutatását tartja. Színházára a tradíciók és a modern eszközök ötvözése jellemző, amellyel a mai modern társadalomban megjelenő abszurditást fejezi ki. A színház társulata 1994-ben hozta létre állandó játszóhelyét Chicagóban, ahol eddig több mint hetven előadásukat láthatta az amerikai közönség.

A The Chicago Reader szerint "Balázs Zoltán pontos, stilizált rendezése szórakoztató, zavarba ejtő és szívszaggató – gyakran egyszerre, egy időben", és "75 lebilincselő percen át a maximum lángon ég". A Chicago Theater Beat azt írta, hogy "Balázs Zoltán rendkívül lebilincselő jeleneteket hív életre, melyek a kortárs mozgásművészet egyfajta lassított felvételekből álló világát idézik. Aaron O'Neill lépcsőzetes ajtókból álló, egyszerű díszlete pedig tökéletes éteri ellenpontja az őrületnek". A Theatre by Numbers kritikusa úgy fogalmazott, hogy "Balázs egy olyan fizikai színjátszási módszert fejlesztett ki, amely szavak nélkül képes létrehozni és közvetíteni egy történetet. Öröm nézni."


A budapesti előadás angol nyelven, magyar felirattal lesz látható.

www.origo.hu, 2017