Keresztutak

A Maladype Színház 2011-ben indított útjára Crossroads/Keresztutak elnevezésű programját. A projekt célja bemutatni olyan művészeti irányzatokat, színházakat és műhelyeket, melyek a kulturális innovációt, nyelvi sokszínűséget és a közönség közötti kapcsolatépítést erősítik országaink között. Az európai független színházakat összefogó együttműködési hálózat lényege a kulturális sokszínűségek és a kultúrák közötti párbeszédek találkozópontjának kiépítése. A Maladype Színház nemzetközi kapcsolatain keresztül egyre több lehetőség nyílik különböző színházi tradíción alapuló intézmények megismerésére. Fontosnak tartjuk, hogy megismertessük közönségünket az új színházi generációk kivételes képviselőivel. A programsorozat keretein belül olyan országok színházait látjuk vendégül, melyek programjaikkal és esztétikai minőségükkel is könnyen integrálódnak Bázisunk/lakásszínházunk adottságaihoz és technikai felszereltségéhez.

 

Ma és Al (Ma and Al)

A ljubljanai Mini teater vendégjátéka

A Ma és Al című előadást Salinger különféle szövegei és Koltès Salinger c. darabja ihlette. Az intenzíven provokatív előadás parányi terét díszlettöredékek töltik meg. A színészek megszólítják, majd bevonják a nézőket a maguk játékosan hisztérikus világába, és ezzel elmosódik a különbség a valóság és a fikció között. A darab sokféle témát érint, a család szétesésétől egy gyerek halálán keresztül az amerikai demokráciáig, a hagyományos és a modern színház által felvetett kérdésektől a vietnámi háborúig. Ivica Buljan az egyik legjelentősebb horvát rendező, aki elsősorban Pasolini és Koltès szövegek színrevitelével vált ismertté.


Író: Ivica Buljan
Sereplők: Senka Bulić, Marko Mandić
Díszlet: Slaven Tolj
Jelmez: Ana Savić Gecan

A Ma és Al a briliáns fizikai színházat művelő kiváló színészeknek, valamint a színpadi cselekvéseket és a teret nagyszerűen megválasztó rendezőnek köszönhetően egy különleges előadás, ahol a rombolás neurózisa keríti hatalmába a színpadot, adekvátan tükrözve a jellemek, helyesebben az anti-jellemek közötti viszonyt. (Zrinka Zorčec, Vijesnik)

A báb és hagyományos előadásokat bemutató Mini Teatert a legfiatalabb közönség számára 1999-ben alapította a színész, bábszínész, művészeti vezető és dramaturg Robert Waltl.
Gyerekeknek bábelőadásokat tartottak, később felnőtteknek szóló darabokkal kísérletezte a Ljubljanai Várban. Tíz éves születésnapját már a 2009-ben átadott saját színházi épületükben ünnepelhették Ljubljana Óvárosában, a Križevniška utcában. A Mini Teater a különféle műfajú gyerek-és bábelőadások mellett sikerrel mutat be kortárs irodalmat, posztdramatikus darabokat felnőtt, igényes közönségének. Jelentősebb előadási közé tartozik Heiner Müller: KVARTETT, Elfride Jelinek: JACKIE, Herve Guibert: AZ ŐRÜLT VINCENT, Heiner Müller: Macbeth Shakespeare után, Ingmar Bergman: PERSZÓNA, Bernard-Marie Koltès: AZ ERDŐ ELŐTTI ÉJSZAKA, Heiner Müller: MÉDEA-ADAPTÁCIÓ.