Keresztutak

A Maladype Színház 2011-ben indított útjára Crossroads/Keresztutak elnevezésű programját. A projekt célja bemutatni olyan művészeti irányzatokat, színházakat és műhelyeket, melyek a kulturális innovációt, nyelvi sokszínűséget és a közönség közötti kapcsolatépítést erősítik országaink között. Az európai független színházakat összefogó együttműködési hálózat lényege a kulturális sokszínűségek és a kultúrák közötti párbeszédek találkozópontjának kiépítése. A Maladype Színház nemzetközi kapcsolatain keresztül egyre több lehetőség nyílik különböző színházi tradíción alapuló intézmények megismerésére. Fontosnak tartjuk, hogy megismertessük közönségünket az új színházi generációk kivételes képviselőivel. A programsorozat keretein belül olyan országok színházait látjuk vendégül, melyek programjaikkal és esztétikai minőségükkel is könnyen integrálódnak Bázisunk/lakásszínházunk adottságaihoz és technikai felszereltségéhez.

 

SZÍNPADON (NEM) ÍGY SÉTÁLUNK

CROSSROADS / KERESZTUTAK programsorozatunk szervezésében, az Isra-Drama Budapest 2022 elnevezésű budapesti Izraeli Színházi Fesztivál keretein belül bemutatja a SZÍNPADON (NEM) ÍGY SÉTÁLUNK című monodrámát. Az előadás az Eötvös10 Kamaratermében 2022 március 18-án, 18:00-órától látható.

„A diagnózis: stroke által okozott bénulás. Addig fog járni, amíg majd már nem tud járni. És utána marad – a kerekesszék”. Ezzel a prognózissal kezdődik Maayan Kilchevsky színésznő története, aki személyes tapasztalatából merítve beszél a betegséggel vívott harcáról. Egy csatáról, amit a saját testével, környezetével, szerelmeivel vívott meg. És beszél az álmairól is. Képes-e magát olyannak elfogadni egy fiatal lány, mint amilyen? Azon az úton teszi meg vajon a fájdalmas lépéseit, amiről pontosan tudja, hogy milyen? Két lábbal áll-e a földön egy színésznő? A küzdelmeinek lényege, hogy senki se mondhassa neki azt, hogy "színpadon nem így sétálunk". Az előadás elnyerte a "Tarin Shalfi Közönségdíjat" és a 30. TheaterNetto Fesztiválon 2021-ben különdíjban részesült.
Írta és előadja: Maayan Kilchevsky

Rendezte: Itay Plaut

Díszlet- és jelmeztervező: Noa Bendahan

Fényterv: Guy Galili

A darabot héber nyelven adják elő, magyar és angol felirattal

Az előadás időtartama: 45 perc

Maayan Kilchevsky koraszülött hármasikrek egyik tagjaként látta meg a napvilágot. Motoros agyi bénulással diagnosztizálták. A Beit Zvi Művészeti iskolában tanult, és a Seminar Hakibbutzim Pedagógiai Főiskolán színházrendezői és pedagógus szakon szerzett BA diplomát. Színésznőként dolgozik, filmekben játszik, valamint dolgozik rendezőként, drámaíróként, színészpedagóguskén is, mellette terápiás mozgást tanul. Számos színpadi szerepben volt látható, többek között: A fogyatékosok (Beit Lessin), Kezdők (Tmuna), Ahogy tetszik (Taspis Ensemble), Egy kisebb isten gyermekei.

Itay Plaut rendező, tanár és zenész. A Seminar Hakibbutzim Főiskolán színházrendezői és pedagógus szakon szerzett BA diplomát. Rendezései között szerepel többek között: a jeruzsálemi TheaterNetto Fesztiválon bemutatott A napló (The Diary, 2016) című one-man show, amely később a Tmuna Színház repertoárjára került, a Jacob Jacob, jó szülők (Jacob Jacob, Good parents) és Az ünnep vége (The Celebration is Over, Tzavta) c. produkciók, amelyek a Tzavta drámaírói projekt kezdeményezésére születtek, valamint saját színpadi átiratában megrendezte Bernard-Marie Koltès (Shiva) Roberto Zucco című darabját.