Daniela Magiaru: Közönségnapló

Balázs Zoltán a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban olyan szigorúan és pontosan felépített előadást rendezett (Odüsszeusz hazatérése), amelyben színház és operazene egyszerre van jelen. A rendező névjegye lenyűgöző: Robert Wilsontól tanult, részt vett Josef Nadj és Anatolij Vasziljev műhelyein. Rendezett már színházat, bábszínházat, operát, játszott színpadon, filmben. 2003 óta a budapesti Maladype független színház vezetője. Négy előadásukat láttam, ha ezek alapján kellene a társulatot jellemeznem, a következő dolgok jutnának eszembe: nyitottság, természetesség, kedv a játékra és játékosságra, könnyed mozgás, gyors reakció, éles megfigyelés és színészi pontosság. A rendező előadásait többnyire a színész szabadságára és a közönség bevonására építi (a néző gyakran aktív résztvevője előadásainak). Olyan utazás ez, amelyben nézőként kiváltságos helyzetben érzed magad.

Alfred de Musset: Lorenzaccio (r. Zsótér Sándor)

Ennek a darabnak ez volt a magyarországi ősbemutatója: ez az első alkalom, hogy Alfred de Musset szövege színpadra kerül. Zsótér Sándor rendező előadásának vizualitása nagyon erőteljes: a szavak jelentéseit a képek nyelvén mutatja be. A díszlet egyszerű, egyetlen szélsőséges eleme a piros kesztyű. A színészek fizikailag és vokálisan egyaránt kifejezőek (a lágyról fenyegetőre való váltás egy pedál határozott megnyomása révén következik be). A gesztusok mobilitását erősíti a helyzethez való gyors alkalmazkodás, ami arra késztet, hogy még a legapróbb gesztusokra is figyelj – ezek segítenek ugyanis a jelentések megfejtésében.

Az előadás az elrejtett, merényletet tervező kezek körül forog. Ezért a kesztyűk viselése szó szerint érthető: a színészek az előadás teljes hossza alatt kesztyűben vannak, és miközben kötőtűikkel piros gombolyagokat forgatnak, ötleteket szövögetnek. Előfordul, hogy replikáikat gumikesztyűbe fújva juttatják el a másik szereplőhöz – igen pragmatikus megoldás ez is. A vörös kesztyűhalom a kinyújtott kezek helyét jelöli, vagyis azoknak az embereknek a helyét, akik valamennyien arra a változásra várnak, amelyet Lorenzacciónak kell végbe vinnie, és amelyet végül a terv alapos mérlegelése után meg is valósít: meggyilkolja Alessandro De Medici firenzei zsarnokot. A cselekményben a szereplőket kényeztetik, tenyerükön hordozzák, vagy akár segítő kezet is kapnak, például amikor megkísérlik feltámasztani a zsarnok tetemét.

Az asztalon egy újabb halom vörös kesztyű látható. Néhány az asztalról lóg, néhány egymáson halomban áll. Ez az utolsó jelenet, ami jelzi, a történet véget érhet. A zsarnok meggyilkolásával azonban semmi sem változott.

Daniela Magiaru, Orizont, 2010

Fordította: Adorjáni Panna