A Figaro házasságában a nézők testközelből tapasztalhatták meg a magyar színház ikonikus alakja, Törőcsik Mari elképesztő játékát a REÖK szobaszínházi terében.

A Maladype Színház ötödik REÖK-beli vendégjátékára, a Figaro házasságára több százan lettek volna kíváncsiak, ám a szobaszínházi előadásra csak pár szerencsés néző fért be. Mindenkinek óriási élményt jelentett látni a művésznőt. A független társulatot már jól ismerő, játékstílusát értő és elfogadó szegedi közönség különös együttlélegzése volt a színészikon beléptekor támadt izgatott feszültség: a nagyszínpadi előadásoknál tapasztalható zsigeri tapskényszer majdnem felülírta az alternatív előadásnézés íratlan szabályait. Ebből is látszott: Törőcsik Mari Szegeden is legenda.

Az előadást az a Zsótér Sándor rendezte, aki a Lorenzacciót, a Maladype korábbi, Szegeden is sikeres produkcióját is. A markáns látásmódú, mindig erőteljes elképzelésekkel alkotó művész – aki pár éve a Szegedi Nemzeti Színház megbecsült rendezője volt – most egy könnyed, szellemes előadással szórakoztatta a közönséget. A társulat egy aprócska térben, három ajtó és minimális díszlet, egy karosszék segítségével oldotta meg a több szálon futó cselekmény furfangjait.

Törőcsik Mari pedig hol szívbemarkoló pillanattal, egy tömör fél percbe sűrített dühös-fájdalmas kifakadással varázsolta el a közönséget – amelyet még a rendező is megkönnyezett –, hol fruskamód kacérkodott a kiszemelt férjjelölt Figaróval, majd bájos anyafigurát formálva kereste menedékét Orosz Ákos (Figaro) ölelő karjaiban. A magyar színházi élet élő legendája megdöbbentő energiával van jelen a színpadon.

Minden előadás előtt, fél hétkor bejelenti, hogy ő bizony hazamegy – mesélték a Maladype Színház fiatal színészei az előadás utáni közönségtalálkozón. – Majd elmesél egy történetet arról, hogyan felejtette el a lánya harmincadik születésnapját, mintha semmi lámpaláz nem lenne benne. Csakhogy Törőcsik Mari fekvőtámasza éppen ez a történet.

A művésznőnek egy szempontból bizonyosan nagy kihívás volt az előadás: hatalmas színházi tapasztalata ellenére még sosem játszott ennyire közel a nézőkhöz, ráadásul teljes fényben. Ahogy azt az előadást követő beszélgetésen fiatal játszótársai is felemlegették: az a varázslatos benne, hogy bármilyen műfajban és helyzetben megállja a helyét, és mindig lehet tőle tanulni. Aki látta a Figarót Szegeden, egészen biztosan óriási élménnyel gazdagodott.

Délmagyarország Napilap, 2011.