Szó szerint festői a készülő Három nővér

Már elkezdődtek Csehov Három nővér című darabjának próbái a Maladype Színházban. Balázs Zoltán látomásos rendezését 2017. április 8-án, szombaton 19 órától mutatják be a Mikszáth téri Maladype Bázison. Az alkotók az előadást Gombár Judit díszlet- és jelmeztervező emlékének ajánlják.
 
Az újításairól ismert színházi alkotóműhely tagjai 2010-ben bemutatott, nagy sikerű Platonov-előadásuk után ismét egy Csehov-mű feldolgozásán keresztül – ahogyan ők fogalmaznak: – „intéznek rohamot a színházi hagyományok ellen". A Maladype variabilitással játékosan kísérletező bemutatóinak (Leonce és Léna, Übü király, Platonov, Tojáséj, Stílusgyakorlatok) újabb darabja, a készülő Három nővér is számít a nézői elme kreatív aktivitására: a drámai szöveget „képekre bontva", az egyes jeleneteket a klasszikusoktól a kortársig terjedő korszakokban alkotó magyar és külföldi festők, képzőművészek stílusában valósítják meg a társulat színészei. „A festészet, mint felfedező út"-metaforára épülő rendezői koncepció különleges színházi élményt nyújt a közönségnek: az előadás során a nézők szeme előtt megfestődő „kép-játék" a szereplők lelki folyamatainak fázisrajzait is bemutatja. A Prozorov testvérek története gazdag jelentéstartalommal kapcsolódik össze a festészeti korszakok és stílusok meghatározó témáival, fogalmaival, úgy is, mint mágikus és mindenható álmok, melankólia és magány, új emberábrázolás és eszménykép, a test mint médium, az élet mint haláltánc, érzés és extázis, a festés mint drámai cselekvés, szakadék élet és művészet között, természet, fény, mozgás és technológia.

A rendezői koncepció merészen játszik a szereplők idő- és térbeli, festői transzformációival. A rafináltan változatos látványvilágra épülő előadás széles palettáról integrálja emblematikus alkotók műveit a csehovi kompozíció keretei közé – megjelenik Botticelli, van Eyck, Bosch, Da Vinci, Caravaggio, Rembrandt, Munkácsy, Lautrec, Renoir, Csontváry, van Gogh, Picasso, Dalí, Magritte, Vasarely, Warhol vagy Banksy is. A képzőművészet rajongói és a színházszeretők egyaránt találnak majd izgalmas, felderítésre váró motívumokat az előadásban.

A rendezésen kívül a díszlet is a társulatvezető, Balázs Zoltán nevéhez fűződik, a jelmezek Benedek Mari munkái, a zenét Mogyoró Kornél jegyzi. Olgát, Mását és Irinát, a három nővért Szilágyi Ágota, Huszárik Kata és Fátyol Kamilla kelti életre, partnereik pedig Bödők Zsigmond, Tankó Erika, Lendváczky Zoltán, Páll Zsolt és Bartha Lóránd lesznek. A három címszereplőről művészi fotósorozat is készült, amely elsőként az Origón látható.

www.origo.hu, 2017.