Balázs Zoltánt köszöntjük 40. születésnapján!

" Előadásai következetesen az irracionalitás határmezsgyéjén járnak."

Balázs Zoltán a Maladype Színház alapítója és vezetője ma ünnepli 40. születésnapját.
Balázs Zoltán a magyar színházi élet egyik legizgalmasabb figurája: színész, rendező, színházalapító és igazgató. Színész szakon kezdte a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, és egy vele készült interjúnkban úgy fogalmazott, Benedek Miklós és Jordán Tamás „összeesküvésének” köszönheti, hogy rendező is lett. A Maladype Színházat 2001-ben alapította, társulatával pedig nemcsak hazai, hanem számos nemzetközi sikert is magáénak tudhat Genftől, Bécsen át egészen Chicagóig. Ian Herbert a Színházkritikusok Nemzetközi Szövetségének tiszteletbeli elnöke, a Theatre Record angol színházi lap alapítója és szerkesztője, akinek színházi publikációit világszerte közlik, Az én Maladypém című esszéjében így méltatja Balázs Zoltán munkásságát: „Számomra egy nagyformátumú rendező jellemzője, hogy soha nem tudhatjuk, milyen lesz a következő előadásuk. Stílusuk – ha van ilyen – az, hogy megjósolhatatlanok. Éppen ez volt a tapasztalatom Balázs Zoltán munkái kapcsán; alig várom, hogy lássam, milyen új meglepetésekkel rukkol elő.” Daniela Magiaru író, fordító, színházi kritikus, akinek Romániában, Ausztriában, Belgiumban és Németországban is jelennek meg tanulmányai, így vall a Maladype-ről:  „A Maladype előadása után különös ízekkel a szádban lépkedsz a lakásszínház lépcsőin lefelé: a természetesség, az erő, az érzékenység zamatait érzed az ínyeden, és még több színházra éhezel, még több játékra vágysz. Újra és újra felidézed magadban a testek végtelen, a nyílt színen alakot változtató képességét, csodálod a megfigyelések részletgazdagságát, a gesztusok pontosságát. A lakás, amit „Bázisnak” neveznek, olyan, mintha a színészek otthona is lenne. Ne lepődjünk meg, ha ők maguk üdvözölnek, kérdezősködnek, észreveszik a reakcióinkat és rögtön bele is szövik az előadásba – mindezt nagyon egyszerűen. Nem tesznek úgy, mintha nem lennél ott. És ez, meg kell vallanom, engem a kiválasztottság csöppet sem kellemetlen érzésével tölt el.” Molnár Gál Péter (MGP) színikritikus, újságíró, dramaturg, színháztörténész is több írásában fejezte ki dícsérő véleményét Balázs Zoltánról: „Balázs Zoltán előadásai következetesen az irracionalitás határmezsgyéjén járnak. Je ne sai quoi, a francia így szólítja a körülírhatatlant. Izé volna a megfelelője. Balázs előadásai az izét keresik. És van bennük izé. Spanyolul duendének hívják, merthogy démon munkál benne.” „Balázs rendezései halálra szántan szembe mennek a robogó színházi trendnek. Nem is a Mindentudás Egyetemének Dante-kurzusa. Nem irodalmi gyorstalpaló. Öntörvényű színház.”

 

kozonseg.hu, 2017