A Maladype Szarajevóban és Moszkvában vendégszerepel

A Maladype Színház nagy sikerű nonverbális előadása, az „Augusztus” Pozsony, Prága, Nagyszeben és Maribor után a Nyugat-Balkáni Kulturális Évad bosznia-hercegovinai „Magyar Kulturális Hetek” elnevezésű programsorozatában március 8-án Szarajevóban, és március 9-én Zenicán mutatkozik be a Téli Fesztiválon. A társulat ezt követően április 23-án Moszkvában, a „Your Chance” Nemzetközi Színházi Fesztiválon vendégszerepel.

A Szarajevói Téli Fesztivál február 7-től március 21-ig gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket Bosznia-Hercegovina fővárosának utcáin, terein, a különböző galériákban és színházakban. A fesztivál tizenkét helyszínén a világ 41 országából mintegy 1200 művész mutatkozik be. A nagy múltú nemzetközi kulturális és művészeti fesztivál 1984-ben, a XIV. Téli Olimpiai Játékok alatt indította első évadját (innen származik elnevezése is). Idén a “zaj és düh” („buka i bijes”) mottó jegyében zajlanak majd a színházi és összművészeti események. A Téli Fesztivál a nyitottság és a szabadság határtalan eszméjét a művészet eszközeivel hirdeti a térség országainak közelmúltbeli újrarendeződése után. Az idei fesztivál díszvendége Magyarország.

Április 12-27. között kerül sor Moszkvában az Orosz Színházi Szövetség által rendezett “Your Chance”elnevezésű Nemzetközi Színházi Fesztiválra. A Maladype társulata Augusztus c. előadását április 23-án a Na Strastnom színházban mutatja be. A 12 éve megrendezett „Your Chance” fesztivál a világ legjobb pályakezdő színészei számára nyújt lehetőséget szakmai tudásuk megmutatására. Évről évre, Moszkvában találkoznak Oroszország, Európa, Ázsia és Amerika legtehetségesebb fiatal színházművészei. A híres “Na Strastnom” színházi központban számos kísérletinek indult projekt később a moszkvai és az oroszországi kulturális élet szerves részévé lett. Sok, mára híressé vált színész és rendező első lépéseit ennek a színháznak a színpadán tette meg. Új irányzatok és új nevek kapnak lehetőséget idén is.

Az alkotók ajánlója:

A mágikus-realista szerző Bruno Schulz Fahajas boltok – Összegyűjtött elbeszélések (1934) című művében a Monarchia végnapjait írja meg egy galíciai kisvárosban, amelyben saját apja, Jakub a szolid kereskedő és filozófus-mágus alakjában Józef, a gyermek szemével láttatja a régi világ letűnését. A novellák a városban élő kereskedő család történetét beszélik el. Bár Bruno Schulz a német expresszionisták, Robert Musil és Franz Kafka szellemi társa, velük ellentétben az egyetemes méretűre dimenzionált rettegés helyett ő inkább saját gyerekkorából épít házat magának. A rendező, Balázs Zoltán, a novellák alapján készült Augusztus c. nonverbális előadásban a szerző nem mindennapi nyelvezetét fordítja át képekre, a test, a mozgás, a gesztus nyelvére, amelyet a társulat színészeinek bravúros játéka és finom intellektusa tesz plasztikussá.

Bruno Schulz: Augusztus

Rendező: Balázs Zoltán
Játsszák: Bödők Zsigmond, Dőry Brigitta, Erőss Brigitta, Fekete Róbert, Jáger Simon, Lukács Andrea, Mesés Gáspár, Szilágyi Ágota, Zsenák Lilla
Produkciós vezető: Balázs Katalin
Nemzetközi kapcsolatok: Huszár Sylvia

2019.03.08. 19:30 – Sarajevsko Narodno pozorište, BIH
2019.03.09. 19:30 – Bosansko Narodno pozorište, Zenica, BIH
2019.04.23. 19:00 – Na Sztrasztnom, Moszkva, RUS

A Maladype Színház vendégjátéka Szarajevóban és Zenicán, a Nyugat-Balkáni Kulturális Évad eseménysorozatának keretében, a KKM Balassi Intézet támogatásával jött létre. Az oroszországi vendégjáték Magyarország Moszkvai Nagykövetségének támogatását élvezi.

BDPST24.hu, 2019. 03.07.