Maladype 10 év/years

A magyar és angol nyelvű kötet a Maladype Színház 10 éves fejlődéstörténetét mutatja be, megalakulásától 2011 végéig.

3000228767

A szerkesztői koncepció értelmében a könyv a társulat történetével, esztétikai-színházi fejlődésével, előadásainak megörökítésével és elemzésével, egy kivételes kortárs színházi/művészeti jelenséget kíván megragadni neves pályatársak, valamint hazai és külföldi szakírók írásain, reflexióin keresztül. A könyv tervét, a layoutot, a kép és szöveg együttesét Tasnádi József képzőművész készítette. A kidolgozott koncepcióhoz maga a művész fejlesztette a speciális programot, mely mintegy szkennerként tapogatja le a képi anyagot, amelyből egy színes, vonalkódra emlékeztető metaforikus rendszer alakul ki – benne a
felismerhető előadásokkal. A metaforikus kép-sűrítményeken túl természetesen fotók illusztrálják a társulat munkáját. A borítótervet és magát a könyv koncepcióját áthatja ez a képi elgondolás, a társulat munkájának sajátos archívuma, amely vizualitás, idő és színházi nyelv esszenciája, és amely nyelv egyúttal a könyvkiadás világában világpremiernek számít.

Vélemények a kiadványról:
„Könyvészeti különlegesség a kétnyelvű Maladype 10 év/10 years. Több mint kétszáz színes fotót és tizenegy, jól megválasztott szerző tanulmányát, illetve esszéjét tartalmazza a könyv, amelynek tervezője Tasnádi József, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanára. Tasnádi speciális módszerrel az előadások mozgóképes felvételeiből olyan képi sűrítményt készített, amely leginkább egy vonalkódhoz hasonlítható, s az egyes produkciókat bemutató fejezetek élén ezek a színes sűrítmények láthatók, a borítót pedig a tíz év tizennégy premierjének hasonló módon létrehozott képe díszíti. (Módszerét a kötet egyik írásában ismerteti.) (...) A tipográfia és a tördelés elegáns, a képek elhelyezésének és egymásutániságának erőteljes dinamikája és jól érzékelhető dramaturgiája van. Az előadásonként kiválasztott tíz-húsz fénykép minden esetben pontos és hiteles képet ad a produkciókról. (...) A könyv szerkezete kronologikus, az előadásokról szóló képes fejezetek a bemutatás sorrendjében követik egymást, s e fejezetek közé ékelődnek a Maladype munkásságát különböző nézőpontból értékelő-elemző szövegek. Tehát nem az egyes előadásokról készült kritikák, tanulmányok alkotják a kötet szöveges hányadát, nem is az évfordulók esetében gyakori ellágyult vagy jópofáskodó visszaemlékezések és sablonos dicsőítések, hanem érdemi, önmagukban is érvényes összegzések. (...) A kötet mindenekelőtt szemet gyönyörködtetően szép. A tanulmányok elősegítik azt a számvetést, amelyre a Maladype Színház az évforduló kapcsán dicséretes módon vállalkozott. Ezek együttesen nemcsak összegezik az eddig elért eredményeket, hanem továbbgondolni valót kínálnak az alkotóknak és az együttest folyamatosan figyelemmel kísérő nézőknek.”
Nánay István újságíró, kritikus, egyetemi tanár

„Egy olyan kötetről emlékezünk meg, amely választott témáját, módszereit, kiállítását tekintve egyformán példaértékű vállalkozásnak tekinthető a kortárs magyar színház történetében. A 2012-ben fennállása tizedik évfordulóját ünneplő Maladype Színház exkluzív kiállítású albummal készült a jubileumra (Maladype 10 év/years. szerk. Huszár Sylvia és Sebestyén Rita. Bp., 2011.) melyben magyar és külföldi kritikusok, rendezők, a színházat elméleti és/vagy gyakorlati oldaláról jól ismerő szakemberek írásai jelentek meg, magyar és angol nyelven. A szubjektív visszaemlékezések (például Zsótér Sándor, Ian Herbert) vagy a teljességre törekvő kritikai körkép (Molnár Gál Péter) mellett helyet kaptak a Maladype színházi nyelvéről (Papp Gábor), térdramaturgiájáról (Sebestyén Rita), színészetéről (Perényi Balázs) vagy a társulat kritikai recenziójának alakulásáról (Jászay Tamás) szóló hosszabb tanulmányok. A 360 oldalas vaskos kötet hangsúlyosan nem a Maladype Színház története, inkább ennek a történetnek különböző, jól körülhatárolható nézőpontok felöl újramondott változatai. A független tanulmányok így aztán a kötetet olvasó, az előadásokat (újra)néző képzeletében kapcsolódnak össze, lépnek dialógusba egymással, így alkotva végül egy többé-kevésbé összefüggő narratívát.”
Jászay Tamás, főszerkesztő, kritikus

A könyv a NEFMI és az NKA támogatásával jött létre.
Kiadta 2011 novemberében a Maladype Színház Közhasznú Egyesület.


MALADYPE 10 ÉV/10 YEARS